Lánybúcsú.eu

lánybúcsú tippek & trükkök

Leánybúcsú ötletek

Szervezés

A helyszín megválasztása nagyban függ a leánybúcsú hosszától. Attól, hogy csak egy estés a móka vagy akár egy egész hétvégét erre szántok.

Nem lehet lánybúcsú ajándékok nélkül. Ezeket persze nem kell véresen komolyan venni, lehet vicces, szexi, hasznos, vagy teljesen haszontalan is. Igazából bármi lehet, ami a hangulatot feldobja és később jó emlékkel gondol rá a menyasszony.

Az oklevél átadása előtt adjátok át a fogadalom szövegét is a menyasszonynak, aki olvassa fel hangosan a többieknek. Ebben megfogadja, hogy remek háziasszony lesz a házas évek alatt és férjét minden területen panaszkodás nélkül kiszolgálja. Lent találtok több szöveget is. Ahogy az oklevél szövegét, úgy ezt is nyomtassátok/ írjátok valami szép papírra, díszítsétek a lánybúcsúhoz illő kiegészítőkkel, motívumokkal.

Fogadalom 1:
"Én, XY,
ezennel megígérem előttetek,
hogy mostantól jó háziasszony leszek!
Az Uramat megbecsülöm,
a pasikat elkerülöm.

Ötletek a szöveg megírásához

A lánybúcsú végén, az előre meghatározott feladatok teljesítése után adjátok át a menyasszonynak a jól megérdemelt oklevelet. Ez tanúsítja, hogy részt vett a lánybúcsún, megküzdött a kitalált feladatokkal és sikeresen teljesítette azokat.

Programok

titkos kert

Ha egy igazán exkluzív helyszínen szeretnéd ünnepelni a lánybúcsúd, akkor erre a Titkos Kert a legmegfelelőbb választás! A Titkos Kert egy nemrégiben nyílt 48 négyzetméteres, vintage stílusban berendezett, elsősorban hölgyek számára tervezett privát klub a belváros szívében.

Ha a lánybúcsú helyszínéül Budapestet választjátok és akár a menyasszony, akár a leánybúcsú egyéb résztvevői nem gyakran járnak a fővárosban, vagy csak egy kis kalandot kerestek, akkor egy jó nyitó program lehet az esti buli előtt, ha bejelentkeztek a River Ride városnéző programra és kb. 2 óra alatt bejárjátok Budapest nevezetességeit.

Nem egy tipikus hátradőlős, pihenős program, de egy újfajta dolgot próbálhattok ki a lánybúcsún, persze ha a menyasszony és a többi résztvevői is érdeklődik a merészebb programok iránt. Éljétek át a bezártságot a Szent István Bazilika szomszédságában lévő pincerendszer egyik régi óvóhelyében. A PÁNIKSZOBA 20cm-es, tömör beton és acélajtók mögé zárt szoba, ahonnan nektek közösen kell megtalálni a kiutat 60 perc alatt.

„A BeerBike óriási élmény! Fürdőzés a tömegben, egy mindenkiért, mindenki egyért. Fedezd fel Budapestet egy kicsit másképp és mindenekelőtt együtt. A jókedv ezek után a BeerBike-on garantáltan megtalál!”

Tematikák

Ez egy kicsit sportosabb téma, jobban illik egy vízparti lánybúcsúhoz. Mindenki vegyen fel rövidnadrágot/farmerszoknyát, flip-flop papucsot, napszemüveget, pólót, esetleg valami ehhez passzoló kalapot. Esetleg virágfűzért is tehettek a nyakatokba.

Ez egy egyszerű téma. Vegyetek mindannyian egy mikrofont, szerezzetek be különféle színes parókákat és menjetek így az esti buliba. Jól fogtok mutatni a táncparketten és garantáltan ti lesztek a középpontban.

Kétféleképpen is megvalósíthatjátok ezt a témát. Egyik lehetőség, hogy felveszitek a kis fekete ruhátokat, feltűnő kiegészítőkkel párosítva, ultra magassarkúval és csináltattok hozzá valami trendi frizurát. A másik lehetőség, hogy kiválasztjátok a kedvencetek a sorozatból és megpróbáltok felöltözni az ő stílusában. Ez egy kicsit nagybb kihívás lehet, de jól szórakozhattok és tuti csinosak lesztek az esti bulin.

Lehet nem túl gyakori téma, de ha a menyasszony bevállalós, akkor szerezhettek neki rendőrnő jelmezt és abban mulathat egész este. De ha nem akartok jelmezt venni/kölcsönözni, akkor vehettek pink rendőr sapkát, esetleg bilicset – rózsaszín plüsst – és kezdődhet is az este.

Feladatok és játékok

Ezt a játékot most láttam az egyik szórakozóhelyen, ahol leánybúcsút tartottak. A menyasszony kapott egy zacskó cukrot, amit szemenként kellett eladnia a szórakozóhelyen lévő fiúknak.

Amennyiben a leánybúcsús társaság tagjai kevésbé ismerik egymást, jó kezdése lehet a bulinak, ha ezzel a játékkal nyittok.

Ebben a játékban a menyasszony választhat, hogy felel egy kérdésre vagy végrehajt egy feladatot helyette. Ha nem válaszol vagy nem teljesíti a feladatot innia kell az italából.

A következőkben olyan feladatokat/játékokat találtok, amikkel szórakoztathatjátok magatokat a buliba menet vagy akár a szórakozóhelyen is.

  1. Milyen színű zokni volt rajta, mikor megismerkedtetek?
  2. Hány anyajegy van a hasán?
  3. Mi az a 3 dolog, amit magával vinne egy lakatlan szigetre?
  1. Melyik nevet választanád a születendő gyerekeidnek (fiú-lány)?
  2. Mi a kedvenc autómárkád?
  3. Milyen ételt utálsz?
  4. Mi a kedvenc ételed?

Az alábbi kérdéseket tegyétek fel a vőlegénynek a lánybúcsú előtt, majd az este folyamán a menyasszonynak is. Ha a menyasszony nem válaszol helyesen, minden egyes alkalommal innia kell.

Üljetek az asztal köré. Mindenki felolvas egy mondatot, amely úgy kezdődik, hogy „Én soha”. Aki már csinált olyat, amit felolvas a másik, annak innia kell. Aki még nem, az nem iszik. 

Tegyétek be a klasszikus Roxanne számot a Police-tól, és akárhányszor Sting a Roxanne nevet énekli, mindekinek innia kell egy kortyot az italából.

Könnyen szervezhető játék egy csomó vidámsággal. Mindenki az asztal köré ül aprópénzzel a kezében. Az első játékos megkopogtatja az asztalt egyszer a pénzzel, ekkor elindul a játék jobbra.

Körbe leül mindenki és kigondol magának egy zöldséget. Körbe haladva mindenki elmondja a választott zöldség nevét. Az első játékos elmondja a zöldség nevét majd egy másik játékos nevét.

Az első dob egyet a dobókockával és megtölti a feles poharakat. Ha 5-öt dobott, 5 poharat tölt meg. Aztán a második játékos ahányat dob, annyit kell meginnia.