Lánybúcsú.eu

lánybúcsú tippek & trükkök

Hajókázás leánybúcsúra

Különleges program lehet a leánybúcsún, ha béreltek egy hajót, motorcsónakot és ott töltitek a nap egy részét. Ha Budapesten vagytok, akkor tervezhettek egy dunai hajózást, de a Balaton partján is többféle lehetőség áll rendelkezésetekre.

A dunai hajóknak óránkénti bérleti díja van, amelyek a rendezvényhajók nagyságától függnek. A bérelhető hajók különböző létszámú rendezvények befogadására alkalmasak, a kisebb 15 fős partiktól egészen a nagyobb rendezvényekig. Akár esküvőre is lehet bérelni őket, hiszen vacsorával együtt is rendelhetők. A menük és az italkínálat a party, illetve rendezvény igénye szerint van összeállítva. A rendezvényhajók díja 30.000Ft körül indul és természetesen mérettől függően változik az áruk.

Rendezvényhajó bérlés lánybúcsúra

Ha egy lazább hajókirándulást terveznétek, akkor esetleg próbáljátok ki a Hepaj bulihajót. Húsz éve üzemel a hajó, számos rendezvénynek – köztük több leánybúcsúnak - biztosítva helyszínt. A szalonban található egy tizenkét főre méretezett asztal székekkel, illetve egy napozó rész, hűtő, tűzhely és egy vendég kabin. Indulás a Gubacsi híd lábánál lévő szálloda stégjéről, érkezés ugyan ide.

Hepaj

Ha valamik különleges vízi élményre vágytok a Budai Vár díszletében vagy csak csordogálva a Dunán válasszátok a Dunarama vízi limuzinjait. Biztosítanak egy-egy pohár pezsgőt, a kényelmet és a kedvenc zenéiteket. A 10 fős hajón valóban a legjobb barátokkal ünnepelhettek a leánybúcsú estéjén. Számtalan szórakozóhely található Budapesten a Duna partján, ahová biztosítják a zavartalan közlekedést és célba érést. Kuriózum, és igen praktikus lehetőség lehet, hogy a lánybúcsú estéjén vízi limuzinnal látogassátok meg a duna-parti diszkókat, koncerthelyeket, éttermeket. Hogy a két helyszín közötti úton is biztosított legyen a jó hangulat, gondoskodnak a zenéről és akár a pezsgőről is. Árakról személyesen tudtok érdeklődni emailben vagy telefonon.

Vízi limuzin bérlés leánybúcsúra

Extrém és rendhagyó leánybúcsú helyszín lehet a Balaton partja. Tölts el egy napot a Balaton közepén önfeledten barátnőiddel. Ismerkedjetek meg a vitorlázással, élvezzétek a meleg nyári napot a balaton közepén egy vitorlás hajó fedélzetén. Este pedig vár a balatonfüredi éjszaka többféle szórakozási lehetőséggel. Hajóbérlés időtartama: 9:00 - 17:00 Balatonfüredi indulással és érkezéssel. A hajón hűtő, tévé, médiacenter is használható.

Ára: 72.000Ft körül van, amely tartalmazza a kikötői díjat, a hajóbérleti és a kapitányi díjat, az üzemanyag költséget.

Maximum létszám 8 fő.

Balatoni vitorlázás lánybúcsúra Balatonfüreden

Másik balatoni hajózási lehetőség Keszthely környékén a Pelsoline. Hasonlóan a többi lehetőséghez itt is segítenek megszervezni a lánybúcsú részleteit, díszítenek, keretprogramokat szerveznek, ha igény van rá.  Több lehetőség közül lehet választani. Vannak rövidebb 1-2 órás szervezett utak, egész napos túra Badacsonyba illetve hajót is bérelhettek előre szervezett program nélkül akár egész napra is, aminek természetesen lényegesen magasabb ára van.

Badacsonytúra (egész napos program): 2900Ft/fő

Csillagfényes koktélparty a fedélzeten (1 órás időtartam): 1900Ft/fő

Hajóbérlés óradíja: 45-50.000 Ft/óra , egész napra 240-260.000Ft.

Balatoni vitorlázás leánybúcsúra Keszthelyen

Tetszett a cikk?

Hozzászólások

Beküldte Mester Orsolya (nem ellenőrzött) -
Jó estét! Egy július 2.-ai lánybúcsúval kapcsolatban szeretnék érdeklődni. Milyen árakat tudnátok ajánlani egy kb 15 fős csoport részére, honnan indulnak a hajók és mit foglal magába az út. Valamint , hogy a mi kis csoportunk is szervezhet-e saját programokat a hajón.

Új hozzászólás

CAPTCHA
A kérdés azt vizsgálja, hogy valós látogató, vagy robot szeretné az űrlapot beküldeni.